Lenyűgözően modern medencékben fürödhetnek a gyermekek is!

A kánikulában kevés frissítőbb dolog létezik, mint egy mártózás a vízben. Természetesen gyermekeink is legalább annyira megérzik a meleget, mint mi, így nekik is éppen olyan joguk van a fürdőzéshez, mint nekünk. Erről a hajdúszoboszlói strand sem feledkezett meg: vadonatúj gyermekmedencékkel biztosítják a csemeték önfeledt szórakozását és frissítő csobbanását! A fürdőhelyek között tanuló-, illetve pancsolómedencék is vannak, így azok a gyermekek is szórakozásra találhatnak, akik még bizonytalanabbak a vízben.

A medencék állatfigurás csúszdákkal is kedveskednek a kicsiknek. Az állatos dekorációk és állatszobrok sűrű megjelenítése arra hivatott, hogy a természetet még közelebb hozza a gyermekek számára. A hajdúszoboszlói strand vadonatúj medencéi mellett ráadásul nyári sátorok, animációk és színes programok várják a hűsítő árnyékra vágyó gyerkőcöket.

A hajdúszoboszlói strand természetesen maximális figyelmet biztosított az új gyermekmedencék biztonságossá tételére, így Ön nyugodt szívvel engedheti gyermekét a csillogó vízbe! Foglaljon szállást nálunk, ehhez pedig vegye fel velünk a kapcsolatot!

Hasonló bejegyzések

az év fagylaltja Verseny 2025

az év fagylaltja Verseny 2025

Az Év Fagylaltja verseny 2025 –„100 év 100 fagylalt” 📍 Helyszín: Szent István park – Hajdúszoboszló📅 Időpont: 2025. május 24. (szombat) | ⏰ 9:30–23:00👨‍👩‍👧‍👦 Belépés: INGYENES A nyár legédesebb családi rendezvénye Hajdúszoboszlón! Egész napos szórakozás,...

bővebben
Gyermeknap Hajdúszoboszlón 2025

Gyermeknap Hajdúszoboszlón 2025

Gyereknap Hajdúszoboszlón 2025 – Két helyszínen, dupla élménnyel! Május 25-én Hajdúszoboszlón a gyermekeké lesz a főszerep! A város és a Hungarospa Strandfürdő is színes, szórakoztató programokkal készül, hogy a kicsik és nagyok számára is felejthetetlenné tegyék a...

bővebben
Hajdúszoboszlói Strandnyitás

Hajdúszoboszlói Strandnyitás

Hajdúszoboszló Strandnyitás 2025! Nyitás: 2025. május 1., csütörtök! Hajdúszoboszló strandnyitás 2025: Ünnep a Mediterrán tengerparton Hajdúszoboszlón minden évben izgatottan várják a strandnyitás pillanatát, amelynek fénypontja a hagyományos Hunarospary Strandnyitó...

bővebben