Aqua-Palace

Hajdúszoboszló

Az Aqua-Palace fedett élményfürdő 2010 márciusa óta egész évben várja a látogatókat és sokszínű, fürdőzéssel egybekötött programokat kínál.

Az Aqua-Palace-ban a fürdőzési és sport lehetőségek mellett, tágas szauna részleg is igénybe vehető, ahol finn, infra és gőz szaunák, merülő és Kneipp medence, bőséges masszázs kínálat és vendéglátó egységek várják a vendégeket. A komplexum egyedi szolgáltatásokat is kínál a vendégek számára, melyek közül kiemelkedik a privát fürdő és a relax szoba.

Gyermek és bababarát fürdő

Az élményfürdő elkülönítve biztosít szórakozást a felnőttek és a gyermekek részére. Külön szint lett kialakítva a gyermekek számára, ahol a teljesség igényének megfelelően medence, csúszda, gyermekjátszó, szoptató és pelenkázó, bébi úsztató, ugra-bugra és még gyermekpihenő is rendelkezésre áll. A gyermekek kiemelt vendégei a hajdúszoboszlói élménypalotának. A számukra kialakított szolgáltatások biztonságosak, valamint a tervezés során a gyermekek igényeit és a szülők elvárásait is figyelembe vették.

Tematikus medencék

A fürdő földszintjén kialakított 8db tematikus medence a különböző korok és kultúrák szimbólumainak megjelenítésével kalauzolja a vendégeket a fürdőzés különböző kultúráinak világába.

A Pávai termálfürdő a hajdúszoboszlói gyógyvíz atyjának állít emléket és képek segítségével felidézi az első fürdőzőket és a gyógyfürdő múltját. A hangulatos medence gyógyvízében való ellazulás akár a múlt emlékképeit is előcsalogathatja.

További fürdőkultúrák megidézéséhez kínálnak lehetőséget a következő medencék:

A jégbarlang fürdő hangulata földünk hideg éjhajlati övének megidézésével teszi különlegessé a pihenést.

A Gangesz fürdő India világába kalauzolja a vendégeket és az Ázsia hitvilágának, kultúrájának jelképei által díszített medencében egy különleges lelki felüdülésben részesülhetnek a fürdőzők.

A Római fürdő egy régi dicsőséges kor megidézésére tesz kísérletet, mely híres volt fürdőkultúrájáról s ezen emlékek felidézésével teszi különlegessé az itt eltöltött időt. A medence egyediségét a kor jelképei és látványelemei biztosítják a vendégek számára.

A barlang fürdő a Föld szilárd kérgében keletkezett üreg jellegzetességeit tükrözi a medence kialakításában.

A földszinti medencetér családias medencéje a trópusi fürdő, mely fürdőzés közben a partra vetett aligátor mellett a dzsungel világába kalauzolja a vendégek képzeletét. A hangulat fokozása a kanyargós csúszda használatával válik teljessé.

A Mozi fürdő a kivetítők segítségével rövid filmek bemutatásával teszi hangulatossá a fürdőzés élményét és a neve által utalást tesz a strandfürdő területén régen működő mozi épületére.

A tengeri fürdő az óceánok világába vezeti a fürdőzőket és jellegzetes állatviláguk megjelenítésével különleges élményé válik a vizes pihenés.

Csúszdák

A fürdőzés mellett az Aqua-Palace szolgáltatási palettáján kiemelt szerep jut az a csúszdáknak is. A legmagasabb csúszda, mely két emeletet is átölel több, mint 8 méter magas és teljes hossza meghaladja a 74 métert. Ezt a csúszdatípust csak az idősebb gyerekek és felnőttek próbálhatják ki, de a fiatalabb vendégek részére is biztosított ez a fajta szórakozási lehetőség.

Aktív programok

Az épület másik része a Szörf épület a neve által is utal jellegzetességére. A szörf medence a sportolás iránt érdeklődőknek biztosít lehetőségeket. Az aktív programok, mint például a fallabda, a ping-pong, a spinning tovább színesítik az Aqua-Palace élményfürdő kínálatát és a további szervezett mozgás programok is ezt a célt szolgálják. A szakember által irányított mozgásprogramok között szerepel még az Aqua Fitness is mely kortól független vízi sport és hatékonyságát gyakorlati tapasztalatok is igazolják.

Állandó programok az Aqua-Palace-ban

Miki Mini Party: Minden szombaton 15.00 órától Miki Mini Party – zenés gyermek animáció a gyermekvilág szinten.

Gyermek foglalkoztató: Az Aqua-Palace gyermek foglalkoztató termében minden pénteken-szombaton-vasárnap 11.00-18.00 óráig kézműves animáció várja a kicsiket.

Ugrálóvár: Az Aqua-Palace gyermek világ szintjén ugrálóvár biztosított a gyermekek részére folyamatosan.

Gyógyfürdő

Nyitva egész évben.

A napjainkban is látogatható fürdő első létesítménye 1927. július 26.-án nyitotta meg kapuit a látogatók számára.

Aquapark

A hajdúszoboszlói strandfürdő területén található Aquapark kínálatával igazi csúszdaparadicsom: óriás-, hidro-, multicsúszda, kamikáze, fekete lyuk, őrült folyó, Big hole, Twister és Niagara teszi teljessé az élményt.

Aqua-Palace

Az Aqua-Palace fedett élményfürdő 2010 márciusa óta egész évben várja a látogatókat és sokszínű, fürdőzéssel egybekötött programokat kínál.

Hotel Járja prémium zóna

Prémium zóna

A Prémium Zóna legújabb 5 csillagos szolgáltatás  a hajdúszoboszlói strand területén. Pezsgőágyak, emelt jakuzzi, vizibár és gyerek paradicsom.

Hajdúszoboszló

Gyógyfürdő
Strand
Aquapark
Aqua-Palace
Prémium Zóna

Hotel Járja

4200 Hajdúszoboszló, Mátyás király sétány 6.

Megközelítése: Fürdő utca 2.

Telefon

Járja Panzió

4200, Hajdúszoboszló Bánomkerti utca 62.

Kulcsok átvétele: Fürdő utca 2. A Hotel Járja recepciója.

Telefon

Járja és Járja Kft. © Minden jog fenntartva! | Made with ❤ by WPViking Agency